FONTOS PILLANAT VOLT A SZERDAI “KÖZÖS IRÁNYVÉTEL – ÖNISMERET + DHARMA” ZEN NAP
“A TAPASZTALATODAT NEM VEHETI EL SENKI.”
🌄Szerdán 27 résztvevővel éltük meg az első zen napot, ahol a Dharma és az önismeret találkozott. A 10 hónapos, zárt önismereti csoportunk részét képezik ezek a zen elvonulások, melyeket Csong An Szunim vezet. És amelyek önálló alkalmak is, és be lehet csatlakozni.
Az önismereti részt Lévai Brúnó-val tartjuk, a zen gyakorlatot pedig Anett Kvasznovszky -val vezetjük, dharma tanítóként, Szunim mellett. 🙏
🪷A felnövés és felébredés, önismeret és önmeghaladás útjának égisze alatt, a Buddhában, a Dharmában és a Szanghában vettünk menedéket, és indultunk el egy közös irányba.
🕉️Nem túl bonyolult, sőt faék egyszerű az üzenetem, amit különböző köntösben, mindig törekszem átadni. ~>
☯️Önismeret és önmeghaladás – a kettő karöltve jár, s egy ponton túl a nem-kettőség alapú meditációs praxis nélkül, csak ugyanazokat a köröket rójuk.
A terápiás térben fontos, hogy az anyasebbel, apasebbel és belső gyermeki részeiddel foglalkozz.
Ezekben a legtöbb karmád összpontosul.
Az egyik legfontosabb kérdés pedig: miért választottam a szüleimet?
☸️A Dharma irányvételt ad. A zen praxis teret nyújt: hogy tapasztaljuk egylényegűségünket, lássunk tisztán, és ebből a látótávolságból helyesen működjünk, és ne a szenvedést termeljük se magunknak, se másoknak. Hogy egy szabadabb életet élhessünk, mely szabadság belülről fakad.
Hogy a jelen pillanat teljességének egyszerűségébe visszatérjünk. A tudat tiszta, tükörszerű terébe.
A mostani megértésem szerint, a lényeg ez.
💔A belső ellentmondásaink meglátásának és meghaladásának, a mély belső küzdelmeink megvívásának, teret nyújt a zen. Valamint a koreai zen és Szung Szán zen mester tanításának fontos részeként, a kóan praxis.
🙌A templomban, a hagyomány ölében, “biztonságos laboratóriumi tükörszobában” van lehetőség ezeket a küzdelmeket belül megvívni. S amikor ezeket a “matracon” önállóan, belül engeded megvívódni magadban, a karmát átégetni… Az egy olyan tapasztalás, amit nem vehet el tőled senki, és aminek hatalmas ereje van.
💜Az, hogy ebben a térben elindult ez a csoport, számomra nagyon sokat jelent.
Többször el is érzékenyültem a nap folyamán, ahogyan láttam a csoport résztvevőit nyílni a zenre…
És a saját arcom is eszembe jutott, amikor négy éve elkezdtem gyakorolni. Az akkor már sok éve tartó önismereti folyamatom mellett nyílott a tér, s kezdtem el a felébredés Útján járni.
Pontosan abban a hónapban, amikor “Nyugaton”, a Károli G. Református Egyetemen elkezdtem segítő szakembernek képződni.
Akkor még nagy szakadék tátongott bennem a kettő – Nyugat és Kelet – között, és sok harc zajlott odabent, ezáltal kívül, és körülöttem.. Megspékelve a gyermeki megfeleléssel.
🌄Azóta a két világ eggyé vált bennem, ahogyan a “kopasz botos szerzetes bácsi és a táncoló femme fatale Shakira” is.😊
Ennek is tartott tükröt nekem ez a nap, mely személyes vonatkozásban is mélyen megérintett.
🤍Erről, belső paradoxonokról; belső és külső küzdelmeimről is beszéltem a Dharma-beszéd bevezetőben ezen a napon. A csoportnak küldöm mihamarabb, illetve azoknak, akik még betársulnak, és jönnek velünk gyakorolni.🙏
️⭐Az önismeret egy neverending sztori: minden részünk folyton változik.
De van valami, ami mindezt látja, és, ami nem változik, nem-mozdul.
“Mi ez?”
Nem tudható, csak tapasztalható.
Gyere, és tapasztalj!
-Ebben a nem-tudhatóban, az eggyéválás útján…
Alig várom, hogy folytassuk!
🤓Csoportkép nem készült, sajnos azt majdnem mindig elfelejtem.
Ezt a képet azonban talán 2021-ben lőttem, az egyik négynapos elvonuláson, és most újra elővettem. Merthogy pontosan ebben a kezdő szellemben ülök, ülünk be újra és újra a Dharma terembe.
Hálás vagyok, hogy ez a “csoport-formátum”, ez a konstelláció létrejöhet, köszönöm Szunimnak is. És mindekinek, aki lehetővé teszi, hogy ez megvalósulhat – a Templom csapatának is.🥰🙏
Boldog vagyok, hogy jöttök, és együtt járhatunk az Úton, együtt gyakorolhatunk!🙏🤍
Szeretettel,
Bogi