Elmesélek Neked egy történetet…
Az egyik legnagyobb és egyben legsebezhetőbb sárkányom kapcsán.
Gyerekkorom óta arra vágytam, hogy olyan legyek, mint mások.
Hogy az iskolában az én füzetem is olyan szépen legyen megírva. Hogy én is belepasszoljak a “rendszerbe”, a csoportba.
Közben latin táncoltam és doboltam is. Kívülről semmi nem illett össze abból, amit csináltam.
Soha nem lehetett semmilyen sztereotípiába belerakni.
Egyetemen nem tudtam egy szakirányt választani, így külön kategóriát kellett nekem csinálni a szakdogához, alapon majd mesterszakon is. És még onnan is kilógtam.
Később a multiban és a reklámügynökségnél szintén nem értettem miért lógok ki a sorból. Kreatív is voltam, de projektmenedzserként is dolgoztam. Nem elégítetett ki egyik vagy másik, nem lehetett berakni egyik dobozba sem, így hát csináltak nekem egy külön pozíciót.
És mindenhol ez történt…
És én évekig bántottam magam emiatt!
Annyira szerettem volna, ha olyan vagyok, mint mások, ha nem lógok ki mindig a sorból, ha valahova odapasszolhatok…
Szerettem volna akkor és úgy házasodni, akkor és olyan képet kirakni a Facebookra, úgy élni, úgy kinézni…
Nem értették soha azt sem az emberek, hogyan lehet a külsőm és a belülről jövő világom ennyire nem összepasszoltatható. Kívülről nagyon “csajos”, de személyiségre más.
És persze erre a gyerekkorom is ráerősített.
Magányos voltam, kilógtam a családból. Emiatt sokat szenvedtem. Nemcsak a figyelem hiánya vagy a túlzott figyelem miatt, hanem a bántások miatt is.
És kialakult bennem egy hang:
“Bogi, legyél olyan, mint mások!”
“Élj úgy, mint a többi ember, mert akkor leszel elfogadva és szeretve.”
Később a zen praxisomban is beköszöntött ez a mintázat.
Aztán az évek során a tudati, lelki, idegrendszeri, testi munka megmutatta, hogy ez a hang nem az enyém…
Hogy a bennem lévő sérült gyermeki részek túlélése ez;
és a transzgenerációmból hozott minta, ahol a nők elvegyültek, és nem lehettek azok, akik ők valójában.
És hámoztam ki magam ebből, ezekből a rétegekből, és fogadtam el azt, aki vagyok:
– egyik dobozba sem berakható,
– egyik előre kivájt vájatba sem teljesen belepasszoló,
– elmében picit másképpen működő,
– hiperérzékeny ember,
– aki nem mindig tud beindítani egy mosógépet, vagy tankönyvszerűen élni úgy, ahogyan azt a társadalom elvárja… viszont intuitív, lát, hall és érez…
Aztán amikor már nem bántottam magamat emiatt….
Amikor a belső gyermekemet elkezdtem belül megtartani, beölelni…
Amikor nem a transzgenerációs minták láthatatlan szálai irányították a döntéseimet…
Amikor az idegrendszerem nem túlélő üzemmódban volt…
Amikor a szerethetőségemet, értékességemet nem mások reakciójától tettem függővé…
-(Ez egy folyamatos út. Sokszor nagyon nehéz – de őszinte.)-
Akkor elkezdtem a saját Utamat járni. 🐉 🐲🪷🌹
Ami egy integratív út, sehova nem passzol… de amit alkalmaz, és ötvöz, azt tisztelettel teszi.
És a személyes utamon is:
később házasodom, nincs még gyerekem; hogy NEM-et mondtam, amikor a “nagykönyv”, a külvilág és a családi hitrendszerek szerint igent kellett volna mondanom…
és hogy bánom-e, hogy választottam azt, ami nekem igaz, és bánom-e, hogy másképpen csinálom? – Nem!
Lehet másképpen csinálni!
Csinálhatjuk másképpen!
És a jó kislány és jó kisfiú karmát, szerepet is le lehet rakni!
Várlak szeretettel az “Így neveld a sárkányodat” csoportba, ha Te is végre azt szeretnéd élni, AKI VALÓJÁBAN VAGY.
Csak bátran! 🙏 🫶🏻 😊
Szeretettel,
Bogi
Fotó: Kónya Kata Photography