Ezt a három képet készítettem az “Úton a belső szabadság felé” hosszú zárt csoportunk transzgenerációs elvonulásán.
Tegnap este ért véget, Balatonbogláron, a szokásos helyünkön.
–
Vasárnap reggel van. Már túl vagyunk rengeteg folyamaton.
Nézem ezt a teret…
Fáradt vagyok vezetőként, mert mint minden témával a csoportban,
nekem is dolgom van –
rajtam is átmegy.
Újra és újra realizálom a családrendszeremben a fájdalmat.
A tettes–áldozat körforgását.
És az erőforrásokat is, amelyeket a felmenőimtől hozok.
A trauma lehetőség.
A kérdés: merre nyílunk innen, és mit választunk.
Lehet-e béke a folytonos harc helyett?
Belül – és így kívül.
Belélegzem középre.
Amíg ez a hely töltött és stabil, addig tisztán látok.
A tiszta tudat, a tiszta szív és az intuíció vezet –
pillanatról-pillanatra.
Nemtudomság van.
A csoport mélyen megérint.
Négy napon át bátran szembenéztek azzal, ami van.
Ami szenvedést okoz –
és amivel ők okoznak szenvedést maguknak –
és másoknak egyaránt.
Közelség van.
Mélység van.
Szeretet van.
„A szeretet nem bánt.”
„A szeretet a válasz.”
—
Ebben a négy napban a koreai zen gyakorlat egyik fontos eleme a Kwan Seum Bosal mantra recitálása volt –
KIDO gyakorlat, az energia útja.
Az együttérzés bódhiszattvája, az együttérzés minősége.
Az a tér, amely meghallja a szenvedést – ítélet nélkül.
(Egy másik néven: Avalokiteshvara.
Talán így ismered: Om Mani Padme Hum.)
Egy együttérző tér megteremtésére törekedtünk mind befelé, úgy kifelé.
A felmenőink felé.
És aztán ebben a térben zajlottak a transzgenerációs családállítások.
Ebben a térben hajoltunk meg a felmenőink előtt, visszaadva mindent, ami már nem szolgál.
Ha egyetlen szálat kisimítasz a pokrócon,
az egész pokróc simább lesz.
Valahogy így működik ez.
Amikor a családi tudattalant tisztítjuk,
amikor a rendszerben az egyensúly felé mozdulunk,
amikor gyógyítjuk a lélekben a családi karma lenyomatait.
A tér változik.
A kollektív – a magyar csoportkarma – is mindannyiunkban ott van.
És most egy érezhetően tágasabb, felszabadultabb tér nyílik.
Ahol lehet szembenézni, és kilépni a tettes-áldozat körforgásból.
Tisztábban lehet elfogadni és beölelni a saját énrészeinket is, melyek ezt a játszmát, ezt a kört futják – újra és újra.
A kérdés: mit kezdünk vele.
Rajtunk múlik. 🙏
Hálás vagyok, hogy ezeket a folyamatokat kísérhetem.
És hogy én is tisztulok általuk.
