Gyermekké lettem.
Mind azzá.
Akikhez érkezem, én vagyok.
Ahogyan érkezem, térkép.
Amivé mindez válik: berögzült énkép.
Amíg azt nem mondom:
Látom, érzem, érintem, szabadulok.
És van, mikor bevadulok,
S van, amikor a könny ered,
Hogy mind könnyűbb legyen…
Mert az út egy folyamat, a folyamat az út.
Ahova megérkezel, nincs.
Karmáid az óceánból felhővé lesznek,
Égen úszó identitástömb.
S ahonnan ezt nézed: nem megy és nem jön.
Egy tiszta pillanatban eggyé válik.
Az óceánba vissza-áramlik.
És nincsen idő, csak a végtelen.
De bennem a tűz féktelen.
Felsírok, anyám ölén:
Láss, lásd meg, aki vagyok.
S míg magamnak ezt meg nem adom,
Míg nem érintem magam sejtszinten,
Addig hiányból keresem,
Azt, aki betölti.
A szívemet most a meleg öleli.
Látó vagyok, s mint olyan: magányos.
Képességeim egyszerre áldás és átok,
Mert túl sokat látni,
Olykor üvegfal, börtön.
Keveset tudni, néha áldás.
Boldogok a lelki szegények – mondják.
De, ha tengelyed már elég erős,
Ha belül gyermeked szeretve van,
Ha magadnak megadod mindezt,
És mit nem viszel tovább, kiazonosulsz-
Végül magányodat beölelve: belassulsz.
Mint csecsemőt a szerető édesanya-
Látva érzed, és befogadod.
Magadban a nőt áramoltatod.
Nem kell tenni.
Elég lenni.
Befogadni, megengedni, pihenni.
Tudni, hogy a férfi megtart.
Karjában megnyugtat.
Vágyni az egyszerű életre,
már nem is olyan idegen.
Tudni látni, úgy, hogy közben lemondasz.
Választani az anyai ölelést, melyet gyermekednek adsz.
És bízni abban, hogy mindennek eljön az ideje.
Szeretni és szeretve lenni,
Ez most mindennek a medre.
Mind halkabbá válni,
Nem a pódiumra állni.
Nőből, mint áramló folyó,
Megengedni, elengedni, befogadni…
–
Most magamat ölelem.
Újabb rétegben látom a szót: türelem.
És ahogyan az egyszerű lét kopogtat ajtómon,
Lassú vendégként érkezik haza: az alázat.
Mint apró csepp, csorog végig lelkemen a bizonyosság…
Mert idebent a szívemben, születik a biztonság.
És elmémben a csend.
A világot leginkább ezzel segítem.
Nem-mozdulva filmemet rendezem.
Melyben egyetlen pillanat a minden,
És én ebben a pillanatban:
A szeretést választom.
S egy hatalmas igennel fordulok oda,
Melyre azt a címkét aggattam: vállalásom.
És ma nincsen más mozdulatom:
Minthogy rábólintok-
Magára
Az életre.