– ki vagy te, amikor már az önismereti trendek által előírt képeknek sem felelsz meg?
A középútról gyakran beszélek. Ezúttal az önismeret és a nőiség kontextusában.
Számomra a középút nem a hiány, de nem is a túlzás.
Az, amikor a tudat tiszta, a szív nyitva, és a tudat, a test és a lélek egy irányba mutat.
Amikor együttérzés van önmagad és mások felé.
Amikor a mindennapokban, a különböző helyzetekben is az lehetsz, aki valójában vagy.
A középút számomra belső és külső egyensúly. Szabadság.
És mit jelent a középút az önismeretben?
Ahhoz, hogy megtaláljuk, sokszor be kell járnunk a mélységeinket és a magasságainkat is. Megélni szélsőségeket, találkozni olyan részeinkkel, amelyekkel nehéz szembenézni.
De hosszú távon nem az a cél, hogy a szélsőségekben maradjunk.
Hanem hogy megérkezzünk valahová középre.
Oda, ami valóban mi vagyunk.
Nem feltétlenül a nagy, katartikus folyamatokba.
Hanem az igaziba.
Nem kell hangosan üvöltened ahhoz, hogy kapcsolódj a dühödhöz, ha a te dühöd egészen másképp szól.
Nem kell meztelenül táncolnod az erdőben, ha neked nem ilyen a nőiséged.
Nem kell virágok között, istennőruhában libbenned, ha számodra a nőiség valami egészen mást jelent.
Azt veszem észre, hogy már az önismeretben is elkezdtek önképek gyártódni.
Legyél boszorkány, aki pucéran üvölt az erdőben.
Legyél Istennő, aki gyönyörű ruhában táncol.
Legyél amazon, aki harcosként tör előre.
Legyél lágy és puha.
Vagy éppen vad és ösztönös.
De mi történik akkor, ha ezek is csak újabb szerepekké válnak?
Ha már nem a régi elvárásoknak akarunk megfelelni, hanem most meg az „önazonos nő” újonnan létrehozott képének?
Sokszor éppen ezeknek a képeknek való megfelelés – vagy a velük való hosszú távú azonosulás – távolíthat el attól, akik valójában vagyunk.
Mi van akkor, ha csak annyi a lényeg, hogy LEHESS AZ, AKI VALÓJÁBAN VAGY?
A Lidlben.
A parkban.
A munkahelyeden.
A családodban.
Egyedül otthon.
Minden sallang nélkül.
Hogy megtalálhasd a saját középutadat.
És ne egy újabb, az önismereti világ által kínált képpel azonosulj,
hanem találd meg saját magadat.
És a saját nőiségedet.
🤍
Olykor, aki először találkozik velem egy női csoportomon, meglepődik azon, hogy bolondos vagyok, hülyülök, nem veszem magam túl komolyan, nem használok mindig „szép” szavakat, sőt, lehet, hogy éppen káromkodom.
Szép ruha is csak akkor van rajtam, amikor őszintén ahhoz van kedvem. Akkor viszont igen.
És a dühöm is sokféle. Olykor hangos, olykor teljesen csendes. Van, hogy otthon, egyedül vagy a meditációs matracomon „égetem át”. Van, hogy a párom felé fejezem ki, vagy mások számára teszem láthatóvá. És van, hogy középről húzok határt.
Mert a düh megélése és kifejezése személyiségenként is eltérő: nem minden düh hangos és látványos.
Van, hogy kellenek a katartikus folyamatok, de mélyen hiszek a csend erejében is. Abban a csendben, ahol valóban találkozol önmagaddal. Az összes szerep és azonosulás nélkül.
A belső szabadság útja a nőiségben számomra ez:
hogy a mindennapok legegyszerűbb pillanataiban is lehessek az, aki valójában vagyok.
Bogi 🤍